4

A Nightingale Kiberklinika a belvárosban, a John Streeten helyezkedett el. A névadó, „Nightingale nővér” állítólag egy dekás árnyvadász perszonája volt a 2030-as években. Amikor megszedte magát, visszavonult, és megalapította a klinikát. Midnight összeadta ezt azzal, hogy a kliensek bármi árat megadtak a diszkrécióért, és arra az eredményre jutott, hogy a klinika biztonsági rendszere kiváló lehet.

A John Street és a 2. Avenue sarkát már a Space Needle árnyékolta be, éppen szemben a Seattle Centerrel. Midnight és Kellan indulás előtt összehangolták órájukat — most mindkettő pontosan 23:40-et mutatott. Kellan látta, amint a nyeregvasút elsiklik magasan a fejük felett, miközben a Broad Streeten mentek végig.

A vasút látványára Kellant kirázta a hideg. Eszébe jutott egy korábbi, félresikerült vadászata, amikor a nyeregvasút majdnem a halálát okozta. Akkoriban bármit megtett volna azért, hogy bizonyítson, és mellesleg bezsebeljen egy csinosabb összeget. Ezért amikor az a lehetőség adódott, azonnal a vegyi fegyver nyomába eredt, amely még a szellemtánc-háború idejéből maradt meg. A gond csak az volt, hogy a fegyverre már Zhade, a méregsámán tette rá a kezét, aki arra készült, hogy az egész metroplexumot megmérgezi. Zhade-et ugyan sikerült megállítani, de ezért Kellan nagy árat fizetett, és a karrierjének sem használt a dolog. Az ügy majdnem katasztrófával végződött. Kellan ezután elhatározta, hogy még egyszer ilyesmi nem fordulhat elő. Ettől kezdve vette igazán komolyan a tanulást: keményen dolgozott Midnight és Lothan óráin, és igyekezett minél több munkában részt venni. Tudta, hogy még sok tapasztalatot kell szereznie, mire újra önálló vadászatba foghatna.

Lassan egyre borúsabbá, nyúlósabbá vált az idő. Az utcákon állt a víz. A sűrű felhőrétegen semmi fény nem hatolt át, úgyhogy csak a lámpák adtak némi világosságot. Az emberek ezen a késői órán már behúzódtak otthonaikba. A forgalom azért még elég nagy volt ahhoz, hogy el lehessen vegyülni a többiek között, de már nem volt akkora tömeg az utcán, hogy megnehezítette volna az előrehaladást. Midnight és Kellan leállította a motort az utcán, majd gyalog folytatták útjukat. Beléptek egy sikátorba, ahol Kellan hozzálátott a terv első részének megvalósításához.

A vízelementál megidézése igazán könnyen ment. Az esőrétegen mintha csillogás szűrődött volna át, amint a szellem megjelent a lány előtt testetlen, asztrális alakjában. Kellannek egy szavába került volna, hogy fizikai formájában is megmutatkozzon, de jelenleg erre nem volt szükség. Kellan felidézte magában a varázslat szavait, mire a szellem energiáinak egy része hozzáadódott az övékéhez. A két nő körül örvényleni kezdett a mágia.

— Ez csak egy alsóbb szintű varázslat — figyelmeztette Kellan Midnightot.

— Tudom, már említetted… vagy hatszor — legyintett a tünde. — Ne aggódj, nem lesz gond. Csak a rutinellenőrzésen kell átesnünk.

Kellan bólintott, és befejezte a varázslatot. Ahol az előbb még a testhez simuló szintibőrbe öltözött karcsú tünde állt, most megjelent egy valamivel alacsonyabb, barna hajú nő. Műtősruhát és fehér köpenyt viselt, és hosszú szintibőr kabátot. Az idegen ránézett Kellanre, és elvigyorodott.

— Szép munka. — Magas, vékony hangja teljesen más volt, mint Midnight megszokott, telt zengésű hangszíne. — Pont úgy nézel ki, mint ő. Én hogy festek?

— Mintha csak a tridimeket látnám.

Egy napi megfigyelés elég volt Kellannek, hogy kiszúrjon két olyan klinikai dolgozót, akiknek a hozzájuk hasonló termete lehetővé tette az álcavarázs elvégzését. Alaposan áttanulmányozta a 3D modelleket, amelyeket a számítógép készített a trideofelvételek alapján, és utána már gyerekjáték volt a részletek kidolgozása.

— Akkor munkára fel! — zárta le a csevegést Midnight. Kellan igyekezett nemtörődöm, laza benyomást kelteni, amint a klinika felé gyalogoltak. A háromszintes, csillogó, csupa üveg és króm épület a sarkon állt. A földszint utcára néző ablakainak fele szabad belátást engedett az előcsarnokra, amelyet csak az ajtónyílásokból beszűrődő fény világított meg. A két nő elhaladt a főbejárat mellett, és megcélozta az oldalsó, alkalmazottaknak fenntartott kaput.

Midnight elővette a hitelkártyát — amely természetesen a mintául vett klinikai dolgozó tulajdonát képezte, mielőtt valaki el nem emelte. A tünde lehúzta a kártyát az ajtó melletti leolvasón, mire a zár egy pittyentéssel kinyílt. A nő belépett, és tartotta Kellannek is az ajtót.

— Tartsd nyitva a szemed — súgta oda neki. Kellan egy pillanatra összpontosított, így tudata az asztrális síkot is befogadta. Látta mindkettejük auráját, és átlátott az őket rejtő varázslaton is. Tudta jól, hogy erre a mutatványra akármelyik varázsló vagy szellem képes, ezért nem árt az óvatosság. Visszanézett, és megpillantotta az épület körül húzódó védőburok csillámló fényét is. Ennek az volt a rendeltetése, hogy megvédje a klinikát mind egy esetleges mágikus lehallgatástól, mind a nemkívánatos testetlen behatolóktól.

— Tiszta a levegő — suttogta.

— Erre! — indult meg Midnight befelé az előtérben. Megkerülték a központi csarnokot, és célba vették az egyik első emeleti irodát.

— Jó estét, hölgyek! — zendült meg ekkor egy hang a bejárat felől.

Kellan erőt vett magán, hogy ne pördüljön rögtön hátra, és vett egy nagy levegőt. Csak ezután fordult meg, és látta, amint egy férfi közeledik feléjük, egyenruháján a Rozsomák Biztonsági Szolgálat jelvényével.

— Üdv — viszonozta Midnight szemrebbenés nélkül a köszöntést. — Bocs, de elfelejtettem egy jelentést, ami holnapra kell. Gondoltam, beugrom, gyorsan iktatom, és akkor még időben meglesz.

— Ugye tudod, hogy be kéne jelentkezned? — kérdezte az őr.

— Igen… — mosolygott bájosan Midnight hamis arca. — De hát tudod, hogy van ez… Nem szeretném, ha kiderülne, hogy elfelejtettem… Ugye, megérted? Kérlek! Csak egy perc, és kész!

— Hát jó, de szóljatok, ha mentek, oké?

— Hát persze. Hálás köszönet!

Az őr elindult, hogy tovább rója a folyosókat, a nők pedig folytatták útjukat az iroda felé. Amikor odaértek, Kellan megkönnyebbülten sóhajtott.

— Gratula, ez… — kezdte, de Midnight egy pillantással belefojtotta a szót. Nem eshettek ki a szerepükből, és a melóval is igyekezni kellett. Kellan elővette a kiberdekkjét a hordozható táskából, és felállította az asztalon. Csatlakoztatta a számítógép termináljához, és bekapcsolta.

Midnight az ajtónál maradt, és egy apró repedésen keresztül szemmel tartotta a folyosót, míg Kellan dolgozott. A dekk gyorsan rákapcsolódott a terminálra. A lány elindított egy megtévesztő programot, így ki tudta játszani a védelmi rendszert, és jelszó nélkül bejutott. Az elektródaháló használatával ugyan gyorsabban fel tudta volna dolgozni a beérkező adatokat, de kevésbé érzékelte volna a külvilágot. Márpedig itt minden percben ugrásra készen kellett állni, még Midnight őrködése mellett is. Kellan gondolatban hálát adott Jackie Ozone-nak, aki személyre szabott szoftvert telepített a dekkjére. A legtöbb kezdő dekás kénytelen volt saját maga programozni a cuccait, vagy ha erre nem vállalkozott, dolgozhatott a megbízhatatlan forrásokból származó gyanús eszközökkel.

A másodpercek kínos lassúsággal teltek, miközben a két gép szoftverjei küzdöttek egymással. Aztán végre-valahára a terminál képernyőjén megjelent a belépő oldal.

— Bent vagyunk — suttogta Kellan.

A lány ujjai villámgyorsan, de hangtalanul száguldottak a billentyűzeten. Elindította a keresőt, és beírta az adatokat.

Akimura, Toshiro. Miután begépelte a nevet a keresőbe, a gép újabb jelszót kért. Kellan újra ráeresztette a megtévesztő programot. A képernyőn szédületes tempóban villantak fel az alfanumerikus sorok. Aztán a számsorok eltűntek, a monitor vörösre váltott, és villogni kezdett.

— A francba! — mormolta Kellan. Erre már Midnight is odapillantott. — Ideges a kicsike. — Gyorsan újabb programokat indított el. A rendszer aggodalmait lefojtotta egy sebtében rádobott csillapító kódsorral, a kérdezősködéseire kitérő válaszokat adott, a jogosultsági ellenőrzéseket pedig csípőből lőtt gyors válaszokkal igyekezett kielégíteni. Mindez a szoftver segítségével gyorsabban történt, mint ahogy ezt akár végiggondolhatta volna. Néhány pillanat múlva a villódzó vörös képernyő eltűnt, és egy virtuális mappának adta át a helyét. A mappa fájlok egész sorát tartalmazta: voltak ott orvosi kartotékok, vevőszolgálati információk és különböző jelentések.

Kellan Midnight felé fordult, és biccentett. A tünde bólintott, majd tovább pásztázta a folyosót, miközben Kellan elkezdte letölteni a fájlokat a kiberdekkre. A képernyőn megjelenő kijelző szerint a művelet végrehajtásához alig egy percre volt szükség. Miután végzett, a lány ráklikkelt a menüben levő „töröl” gombra.

Biztosan törli ezt a fájlt? — jött a kérdés. Az igen válaszra a gépen újból megjelent az írja be a jelszót! felirat.

— Carrie, ott vagy? — hallatszott ekkor a folyosóról. Kellan abban a pillanatban fordult meg, amikor az ajtó kinyílt, és belépett rajta a biztonsági őr. Mielőtt még bármelyikük is megszólalhatott volna, Midnight akcióba lendült. Megragadta az őr karját, és berántotta a szobába. A férfi megtántorodott. Midnight vasmarokkal fogta a karját, és hátracsavarta: az őr csuklóját a vállához nyomta. A férfi önkéntelenül feljajdult. A tünde egy kábítószeres tapaszt szorított az őr nyakához, aki egy darabig még küzdött, de egyre erőtlenebbül. Végül elernyedt Midnight szorításában. A tünde leengedte a tehetetlen testet a padlóra.

Kellan megbabonázva nézte a jelenetet, de Midnight szigorú pillantása — amely cseppet sem illett jámbor külsejéhez — gyorsan magához térítette. Visszafordult a géphez, és begépelte a szükséges parancsokat. A rendszer most már megkapta a kódot, amely a fájlok letörléséhez kellett. Kellan ezután felülírta azokat a helyeket, ahol előzőleg az adatokat tárolták, hogy nehezebb legyen felfedni a behatolás nyomait.

Midnight elvonszolta az őrt a szoba sarkába, majd visszatért az ajtó mellé. Kellan észrevette, hogy ezúttal kis automata pisztolyát is a kezében tartja. A tünde minden idegszálával a folyosó neszeit figyelte. A síri csendben a billentyűk kopogása úgy hangzott, mint a fegyverropogás. Az őr kiáltására nem érkezett válasz. Nem szólalt meg a riasztó, nem hallatszott közeledő léptek zaja.

A terminál végre válaszolt, és letörölte a kijelölt fájlokat. Kellan még egyszer ellenőrizte, hogy a fájlok már nincsenek a gépen, majd kihúzta és kikapcsolta a kiberdekkjét.

— Kész — mormolta, miközben a dekket visszadugta a tartójába.

Midnight biccentett. Egy intéssel jelezte Kellannek, hogy egyelőre maradjon ott, ahol van, majd kinyitotta az ajtót, és óvatosan kinézett a folyosóra.

Ekkor a biztonsági őr adóvevője hangjelzést adott. Kellan felpattant a székről.

— Egyes poszt — recsegett a készülékből. — Jelentést kérek. Vége.

— Futás! — sziszegte Midnight.

— Egyes poszt, hall engem? — kérdezte a hang. — Egyes poszt… Kellan kirobbant az ajtón, és a kijárat felé rohant, nyomában Midnighttal. Futás közben már hallotta is a csempézett padlón a súlyos léptek zaját. Abban a pillanatban, amint kicsapódott előtte a kapuszárny, harsány kiáltás csendült fel a hátuk mögött.

— Megállni!

De a két árnyvadász erre még le sem lassított; a következő pillanatban már az utcán voltak, és rohantak a szakadó esőben, kifelé a sikátorból. Kellan majdnem nekiment egy csapat embernek, akik az esőfüggönyön keresztül törték az utat. Leszegett fejjel igyekeztek előre, hétköznapi ruháikat eldobható, átlátszó esőkabát fedte. Megtorpantak, és meghökkenve nézték, ahogy a két nő elfut mellettük. Amikor a kapu döngve becsapódott, és megjelent a kiáltozó biztonsági őr, kezében súlyos fegyverrel, a tömeg azonnal megmozdult.

Két lövés csattant; az emberek egymást taposva igyekeztek fedezékbe jutni. Kellan hallotta a golyók becsapódását: az egyik túlságosan közelről szólt. Dudálás, fékcsikorgás vegyült az utca zajába, amikor átvágott az úttesten. A két nő egyszerre ért oda a motorokhoz. Felpattantak, és berúgták a járgányokat. Midnight még leadott egy lövést hátrafelé, amerről az őr futott feléjük. Nem talált, de a férfi kénytelen volt megállni, és behúzódni egy épület takarásába.

— Nyomás! — kiáltott a tünde. Mindketten kikanyarodtak az útra. Két lövés csapódott még be a közelben; az autósok félrerántották a kormányt, hogy kikerüljék a vadul szlalomozó motorosokat. Kellan motorja megcsúszott a vizes úttesten, de a lánynak szerencsére sikerült megtartania. A John Streetre érve felgyorsítottak.

 Amikor lekanyarodtak a Western Avenue-ra, Midnight Kellan felé fordult, és felemelte a hüvelykujját. Úgy tűnt, senki sem üldözi őket. Ettől függetlenül még nem lassítottak, és folyton a Lone Star járőreinek felbukkanását várták, miközben a part felé száguldottak. Amikor magasan a fejük fölött feltűnt az újjáépített Renraku Archológia súlyos tömbje, Midnight balra fordította a kormányt, a belváros szíve felé. Elhagyták a vízpartot; az út emelkedni kezdett. A két motoros elmerült az egyre növekvő forgalomban. Kellan végre fellélegzett: a vadászatnak vége — most már senki sem érhet a nyomukba!